Református Fiatalok Szövetsége
Adó 1%
Family magazin
Kedves Barátaink!
Mint azt ti is pontosan tudjátok, válságban van a világ, válságban van Magyarország és sajnos kritikus méreteket öltenek az emberi kapcsolataink, egymáshoz való viszonyulásaink is. Igaz ez sokszor az osztálytársi, munkahelyi, gyermek-szülő és szülő gyermek, társ-, pár- és házastársi kapcsolatokra is.
Ezt a szükséget látta meg a "keresztyén társadalomban" is az egyik tagunk, aki a neve elhallgatását kérve vállalkozott arra, hogy felajánlott adományából egy évre 62 újság előfizetéssel segítse a kiválasztott REFISZ-es fiatalok- és idősödő fiatalok egyéni és családi életét. A célcsoport között vannak a még családalapítás előtt álló, arra készülő személyek, de vannak már egy-két, sőt több gyermekkel is megajándékozott családok is.
A Family magazin a családok és párkapcsolatok lapja, hiszen immáron 5 éve szolgálja és segíti a keresztyén társadalom megmaradását. Bízunk benne, hogy mindenki számára gazdaságot, útbaigazítást és örömöt jelent majd a következő egy évben a 4 alkalommal megjelenő magazin.
PályázatokKedves Barátaink!
Örömmel adjuk tudtul, hogy a Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott "REFISZ - Új Irány 2011-2012” című, TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0164 jelű pályázatát a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága 48.860.637 Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte, melyet a pályázat megvalósítására használhatunk fel.
A REFISZ a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által kiírt pályázatán is nyert 150.000 Ft-ot.
Hangosító berendezés bérbeadóKedves Barátaink! Tájékoztatunk benneteket, hogy a REFISZ hangosító berendezése bérbeadó. Ennek feltételeiről az irodában tudtok érdeklődni. A berendezés részei a következők:
LetöltésekKedves Fiatalok! Örömmel értesítünk benneteket, hogy felkerült a honlapunkra a balatonszárszói tábor hanganyaga, melyet a Letöltések között megtaláltok. Az új irányról... |



























.png)